Sziasztok!
Kicsit be vagyok lassulva, volt itt költözés, vizsgálatok és minden egyéb, meg hát említettem már, lusta vagyok és feledékeny. Itt még csak a kórházi események elmesélésénél tartok, viszont a jelenben túl vagyok a kemoterápián és jövőhét csütörtökön visszateszik Ripley-t (sztóma) a helyére és minden a maga helyes útvonalán fog közlekedni.
DE vissza a meséhez.
Napról napra egyre többet mozogtam, már állvány nélkül, kocsi nélkül, nem csak a folyosón, hanem az udvaron is totyogtam. Szigorúan óránként 10 percet sétálgatnom kellett, szóval az edzésterv is meg volt a maradék egy hétre. Csütörtökön enyhe lelkiterrorral és cuki magyar akcentusom bevetve próbáltam rávenni a főorvost, hogy engedjen haza a hétvégére. Mivel nővérem ápolónő, így beleegyezett, hogy szombat reggeltől vasárnap estig hazaenged, de ha bármi történik azonnal vissza kell mennem a kórházba. Ez éltetett a következő két napban, hogy a hétvégét már otthon tölthetem. Előtte nap volt egy röpke kiborulásom, az első sírás és hiszti, hogy nem bírom tovább. A bélmozgatók borzalmas fájdalmakat és görcsöket okoztak, két falat étel után elfáradtam, hányingerem volt, fájt a hasam, éjszaka nem bírtam aludni, mert nem bírok háton aludni, valamint a sztóma miatt óránként fel kell kelni. Szóval ültem az ágy közepén és sírtam nővéremnek, hogy haza akarok menni, elegem van. Így jött az ötlet, hogy a hétvégére hazakönyörgöm magam a főorvosnál. Szerencsére a bélmozgató gyógyszereket sem kaptam tovább, mert a nővér szólt az orvosnak, hogy szarul vagyok tőlük, viszont az emésztés mennyisége és minősége megfelel az állapotomhoz mérten.
Szombaton reggeli után már ülhettem is a kocsiba és suhantam haza. Hozzáteszem, egy percet nem tudtam élvezni a hétvégéből, mert folyamatosan az járt a fejemben, hogy másnap vissza kell menni és még ki tudja meddig fognak ott tartani. Nőiesség ide vagy oda, valami váladék távozott olyan helyekről, amik elméletben nem funkcionálnak átmenetileg (segg) és teljesen kétségbeestem, hogy valami baj van. Nővérem kardiológián dolgozik, így nem sokat tud a bélrendszerről, de megpróbálta logikus oldalról elmondani, hogy ötször műtöttek, ötször mostak, ha valami baj lenne, már észrevették volna, ez biztos teljesen normális, lehet a nyálkahártya váladéka. Amúgy az. Az orvos elmagyarázta vasárnap, hogy nem kell félni, ez teljesen normális és 1-2 havonta meg fog történni, hiszen a végbélben is van nyálkahártya, így termelődik ott váladék és távozik is.
Hétfőn szóltak, hogy kevés az ágy, így nem tudok tovább magánszobában lenni, szóval bekerültem egy kedves néni mellé. De szóltak, hogy már csak 3 napot leszek itt. Látom a fényt az alagút végén, je!
Szerda hajnali 5-től a vizitig azzal szenvedtem, hogy folyamatosan lejött a sztómacsomagom a hasamról, a negyedik próbálkozás után szóltam a nővérnek, hogy segítsen, de "rossz időzítés" címen ott hagyott a fürdő közepén. Ültem az ágyon összeszart pizsamával, lejött sztóma zacskóval és sírva köszöntöttem a főorvost. Megtartotta a kötelező vizitkört, aztán nővérem hívott és elmeséltem neki az ápolónő kedvességét, fél órán belül ott volt és segített nekem megoldani, így reggeli után összepakoltunk, megkaptam minden papírom, az időpontom az onkológushoz, időpontot varratszedésre és végre otthon voltam már délután, valamivel jobb kedvvel, hiszen már nem kell visszamennem, vagy de?
Eközben elmentünk az onkológushoz megbeszélésre. Fél éves komplett kezelés, kéthetente két napig fog tartani. Első nap kapok vitaminbombát, hányinger elleni gyógyszert, magát a kemót és egy 24 órás pumpát, abban is kemó anyag van. Másnap már csak vitamin, hányinger elleni és a pumpa. Mintha tudnám, hogy ezek mik, de tényleg részletesen elmondott mindent, készültem egy lista kérdéssel, de mindent megválaszolt. Közepesen agresszív lesz a kezelés, közepesen agresszív volt a tumor. Nyugodtan vehetek tartós tejet és hosszú könyvbe is belekezdhetek. A vastagbélrák 100% gyógyítható, ha időben elkapják. Nyirokcsomók érintettek voltak, ezért kell kapnom a kemót, mert a nyirokvezetéken át eljuthat sejt más szervekbe, ahol tumort tud növeszteni, de mivel jelenleg még nincs áttétem, ez inkább megelőző kezelés. De 10 emberből 6 már a műtéttel egészséges, 2 a kezelés után egészséges és csak 2-nél lépnek fel problémák.
Gyógyszereket felsorolta, valamint azok mellékhatásait, de elmondta, hogy a vastagbélrák az idősek betegsége, így nálam a korom miatt más mellékhatások is felléphetnek, egyesek pedig nem fognak. A másik nagy probléma, hogy a mellékhatások ellen szteroidot kapnak a betegek, amit nekem nem szeretne adni a cukorbetegségem miatt, mert hihetetlenül megtudja emelni a vércukorszintet. Hurrá.
Várható mellékhatások: ujjak zsibbadása a kézfejen, testhőingadozás, láz, sebek lassabban gyógyulnak. De az én kezelésem nem okoz hajhullást, valamint az immunrendszert sem nyomja le, szóval oda kell figyelni, de nem kell a széltől is óvni.
Sikerült viszont bemutatkoznom, mert a megbeszélés végére rosszul lettem, szóval le kellett fektetniük, fél óra pihi után, bénázós cukormérés után jobban voltam és végeztünk is mára.
Két hét morzsázgatós evés és öregasszony mozgás után mentem varratszedésre, amitől szerintem jobban féltem, mint az egész kórházi hercehurcától egészében. De pár nap múlva menni kellett vissza, mert a köldök alatti részen a sebhely be volt keményedve, köldöknél pedig valami váladék jött. Hasi ultrahang után kiderült, hogy a bőr összeforrt, de alatta összegyűlt a sebváladék és nem tudják tűvel kiszívni, így a főorvos egy ollóval, érzéstelenítés nélkül vágott egy 4-5 centis csíkot a bőrön. Na ezt nem kívánom még az ellenségemnek sem. Kurvára fáj, de tényleg. A köldökömnél lévőt is kitágította egy eszközzel és ezeket kellett még 3 hétig tamponálni, hogy ne nőjön be a seb, de a váladék távozni tudjon. Emiatt csúszott a kemoterápia kezdete is. Mivel nővérem szakmabeli, így nem kellett 3 naponta bemenni az ambulanciára átkötözésre, tesómnak adtak hozzá mindent, vagy ő hozott onnan, ahol dolgozik és itthon megoldottuk.
Tehát ez volt a kórházi kalandom, következőleg jöhet a kemoterápia!
Puszik.
