Útközben meg volt az utolsó műtétem, szomorú (boldog) búcsút vettem Ripley-től és minden visszakerült a helyére. De, mint legutóbb ígértem, elmesélem, hogy milyen is egy kemoterápia.
Vegyünk egy kórházas sorozatot, Grace klinika, Dr. House vagy Vészhelyzet. Felejtsünk el mindent, amit ott láttunk. Én is azzal a tudattal mentem az első terápiára, hogy fájni fog, hányni fogok, 40 kilóra fogyok és könyörögni fogok a halálért. Leginkább attól féltem, hogy a portot megszúrják és egy hatalmas tű fog lógni a kulcscsontomból. Tehát 6 hónapon keresztül, 12 alkalommal fogok részt venni ezen a kis foglalkozáson, két napon keresztül. Első nap röpke 5 órán át tart, másnap már csak 3 és mindkét nap kapok egy úgynevezett pumpát. Itt még fogalmam sem volt róla, hogy mi az a pumpa, ami 24 órán át pumpálni fogja a kemót.
Hétfőn 8-ra fosva érkeztem meg az onkológiára, leültem és vártam, míg szólítanak és bekísérnek hátra, ahol sok néni/bácsi üldögél infúziós állvánnyal. Miután beültettek a nagyon menő bőrfotelbe, egy nővérke jelent meg egy műanyag dobozzal, rajta a nevemmel. Tű, kötszer, branül és minden egyéb, ami kellhet neki a megkínzásomhoz. Mondanom sem kell, hogy nagyot tévedtem, mert egyáltalán nem fáj, mikor megszúrják a portot, a tű hatalmas és vastag, de tényleg meg sem érzi az ember. Vért vesznek, amit gyorsan letesztelnek, hogy minden rendben van és megkezdhetik a kezelést.
Természetesen a véremmel minden rendben volt, tekintve, hogy először vagyok ott, még nem csinált semmit a terápia az értékeimmel. 5 órányi tömör unalom következik, lerövidítve: pár per hányinger csillapító, 2 óra vitaminbomba, 2 óra kemoterápia. Semmit nem éreztem, nem volt savas a vérembe érve, nem akartam meghalni, sem hányni, semmi.. teljesen normálisa infúzió. Ezzel el is érkeztünk a legnagyobb titokhoz, mi a fene az a pumpa és miért kapom és amúgy is fájni fog?
Amit a kezemben láttok, kis flaskát, na az a pumpa, amit egy kis cső összeköt a portomban lévő branüllel és ezáltal 24 órán át (vagy csak 22) adagolja a kemógyógyszert. Nem fáj, nem érzel semmit, csak kényelmetlen vele aludni. Én buta pár alkalommal úgy aludtam, hogy a nyakamban lógott, utána rájöttem, hogy kényelmesebb, ha az ágytámlára ráakasztom és megpróbálom az éjszakai pisiléskor nem kirántani.
Mondanom sem kell, hogy reggelre valami történt és az egész pizsamám tiszta nedves volt. Beérve az onkológiára kiderült, hogy túl mozgékony vagyok alvás közben, mert kihúztam a tűt. Ez a következő 10 alkalommal meg fog történni, míg nem a legnagyobb tűt kapom. Alapvetően 20-22-es tűt használnak a kemoterápián, hát nekem sikerült kiharcolnom a 36-ost.
Tehát kedden 9-kor megérkeztem újra a kemoterápiára. Pumpát leszerelik rólad és felszerelnek az infúzióra. Hányingercsillapító és 2 óra vitaminbomba, ma már nem jár kemóanyag, csak az, ami a pumpában van. Két órát sikerült megspórolnom. Az orvos megadta a praxis wifikódját, így még internettel is el voltam látva. Másnap már csak a pumpa eltávolítása miatt kellett bemennem. Ilyenkor egy kis sósvízzel átmossák a portot, kihúzzák a branült és utadra is engednek.
Vártam a haldokló mellékhatásokat. Vártam, hogy a halálért fogok könyörögni. Semmi. Az első 3 alkalommal semmi mellékhatást nem tapasztaltam, amivel úgy is gondoltam, hogy én vagyok a világ legfaszább betege, fiatal vagyok és kemény, rám még a kemó sem hat. Elkiabáltam. A 4. alkalomnál olyan fejfájásom és hányingerem volt, lázas voltam, nem bírtam aludni. Tényleg agyonütésért könyörögtem. Másnap telenyomtak mindennel. Hát igen. Cukorbeteg vagyok és nem kaphatok szteroidot, ami elnyomja a mellékhatásokat. Következő alkalommal még rosszabbul voltam, még erősebb hányinger, még erősebb fejfájás, még magasabb láz. Az orvos úgy döntött, hogy le van szarva a cukrom most átmenetileg, játszanom kell az inzulinnal, de a mellékhatások nagyon nem jók. 8 mg szteroidot kapnak a többiek, nekem 4-et írt fel a kezelésemhez. Mondanom sem kell, hogy szart sem ért nálam. Kezelésről kezelésre egyre szarabb lett, éjszakánként fel kellett hívni az orvost, mert nem hatottak a gyógyszerek. Hétfőnként rosszul voltam, amitől belapátoltam 6 féle gyógyszer, amitől másnap fejfájásom volt, kómás voltam, konkrétan a nyálam folyt, annyira voltam magamnál. 3 féle hányinger csillapító, ibuprofen a lázra, fejfájás csillapító, nyugtató.. Az utolsó két alkalomnál őúgy döntött az orvos, hogy inkább nem ad már kemót, mert nagyon rosszul viseltem.
A legérdekesebb az volt, hogy kéthetente kaptam a kezelést, kéthetente 1 napig borzalmasan szarul voltam, másnap kómás, de a többi napon az ég világon semmi bajom nem volt. Kétszer volt migrénem, emiatt beutalt koponya mri vizsgálatra, azt hittem epilepsziás vagyok, de nem találtak semmit. Útközben volt egy tüdő CT és egy hasi CT, ilyen "kukkantsuk meg a többi szervedet, ne legyen áttéted" vizsgálat. Szerencsére nem találtak semmit, egyedül a bal mellemben egy cisztát, ezzel elküldött még egy cici ultrahangra, de arra még az orvos is azt mondta, hogy ekkora cickókban az lenne a fura, ha nem lenne. Radiológus is azt mondta, hogy minden második nőnek van, nem rosszindulatú, szóval ráérek leszívattatni akkor, mikor kedvem és időm lesz.
Nem hullott ki a hajam, ritkább lett picit, de levágattam kopaszra, mert természetesen az érzékeny bőrömmel sikerült valamit összeszedni és kíváncsiak voltunk, hogy a fejbőrömön is van-e valami. Nem volt és jelenleg olyan dús a hajam, amilyen az elmúlt 25 évemben nem volt. Igen, én azt akartam, hogy kihulljon a hajam, hogy utána göndören és dúsan nőjön vissza, dúsabb, de nem göndör.
Nem egy hosszú sztori a kemóról, de tényleg minden alkalom ugyanúgy zajlott, annyi különbséggel, hogy milyen könyvet olvastam vagy mit vittem reggelire. Elég unalmas. Következőleg mesélek a sztrómáról közelebbről.
Puszik.
