Sziasztok!
Legalább 10x átírtam a bevezetőt, mert nem tudtam, hogy általánosságban írjak a jelenségről vagy tegyem személyessé. Legyen hát személyes. Aki ismer vagy régebb óta követ, tudja rólam.. maga vagyok a tmi, szívesen elmesélek bármit a betegségemmel kapcsolatban. Mégis van valami, ami nagyon bánt most..
29 éves felnőtt nő vagyok, komoly párkapcsolatban és rákos. Az emberek általában két kérdést szegeznek hozzám: meddig kapok még kemót és valamilyen úton-módon rákérdeznek a gyerekvállalásra.
Ha az ember krónikus beteg, mindig vannak természetgyógyászok, jósok, a fodrásza unokatestvérének lányának is rákja van és neki segített a desztillált víz meg próbáljam ki ezt a Belgiumból importált hiperszuper immunerősítőt, mert ez tuti megoldja azt, amit a diplomás onkológusom nem tud. Az ilyen jóakarók nem érdekelnek. Viszont van egy bizonyos rétegük, akik átlépnek egy bizonyos határt. Róluk szeretnék most értekezni.
15 éves koromban úgy képzeltem el, férjhez megyek, 25 éves már lesz két gyerekem, családi házam és két kutyám. Dolgozni fogok és mérhetetlenül boldog leszek. Aztán 24 évesen rákos lettem és az elmúlt 5 évemet azzal töltöm, hogy újra és újra életben tartsam magamat és széllel szembe húgyozva próbálok a körülményekhez képest normális életet élni.
Nem szeretnék gyereket, mert borzalmas genetikám van, a gyerekeimnek 14 éves koruktól évente járniuk kellene szűrésre, teljes béltükrözésre és elég biztos, hogy hasonlóképpen megbetegednének, mert gén defektem van, amit tovább adhatok a gyerekeimnek. A párom 50 éves, 4 gyermek apja, ő már nem abban a korban van, hogy még bevállaljon egy babát. Kéthetente nálunk vannak a kicsik, nem érzem azt, hogy képes lennék 0-24 órában gyereket nevelni egy életen át. Valamint kemoterápiára járok, nem ez az életemben a pioritást élvező dolog, előbb meg kellene szabadulnom az áttétektől a tüdőmben. Szerintem nyilvánvaló, hogy logikusan átgondolt döntés.
DE..
Minden egyes alkalommal találkozom emberekkel, akik úgy érzik, beleszólhatnak vagy kérés nélkül tanácsot, véleményt alkothatnak a gyerekvállalási terveimről. Nem.. ez a dolog rám és a páromra tartozik, ha beszélni akarok erről, vele teszem meg és a barátnőimmel, családommal. Még ha jó szándékkal is teszi valaki, mélyen sértő és bántó.
Mondok egy példát. Két hete tartottunk szülinapi iszogatást. A párom kollégája ittas állapotban kiselőadást tartott nekem suttogva a szoba sarkában arról, hogy mi egy erős pár vagyunk, akik mindent legyőznek és a gyerekkérdést is megoldanánk. Alapvetően ez egy kedves vélemény, pozitív.
Két hétig pityeregtem éjszakánként magamban.
Miért?
A kedves tanácsadóknak 3 fajtája létezik, legalábbis akikkel eddig találkoztam.
1. A "jaj majd meggondolod magad" típus: lehet.. vagy nem, vagy de.. 15 évem van még arra, hogy eldöntsem, szeretnék gyermeket vagy sem. Nem, nem zárom ki a lehetőséget, hogy meggondolom magam, de most jelenleg, nem szeretnék gyereket és ez a mondat lekezelő és bunkó. Had döntsek már én a saját testem és életem felett, nem egy pulóverről van szó, amit ha megunok vagy rájövök, nem nekem való, kidobom. Vagyok annyira felnőtt és értelmes, hogy el tudom dönteni, mi a legjobb nekünk a párommal ebben a pillanatban.
2. A "jobb is, ha nem vállalsz ilyen állapotban gyereket": milyen állapotban? Az újabb lekezelő kijelentés. Tisztában vagyok vele, hogy a testem jelenleg nem képes egy gyerek kihordására, nem vagy az orvosom és semmi közöd a méhem állapotához.
3. A NAGY kedvencem, a "gondolom nem is lehet már gyereked": Dr. kurvára értek mindenhez megmondja a tutit. Nem tudom, még a nőgyógyászom sem tudja megmondani, mert nem vizsgáltattam ki magam. Elméletileg lehet, de az is lehet, hogy nem.
Sokan azt mondják, ne foglalkozzak ezekkel az emberekkel. Te is fogd be, kérlek. Felbasznak. Elszomorítanak. Dühössé tesznek. Elkeseredem.
A 20-as éveim arra mentek rá, hogy kórházból kórházba, orvostól orvosig jártam, kezelések, műtétek, fájdalom, félelem. Kurva sok félelem. Ezekre emlékeztetnek ezek a kérdések és kéretlen tanácsok, arra emlékeztetnek, mit veszített az ember.
Szerencsés vagyok. Élek. Van egy párom, akinek a világot jelentem, aki bármit megtenne értem, támogat mindenben és aki olyan szeretet ad, amit sosem éltem meg előtte. Van egy támogató családom, akik dettó a tűzbe mennének értem.
De ember vagyok. Nő vagyok. Aki szerette volna a gyermekáldás örömét megélni, látni a párján az örömöt, apa lesz. Tudom, hogy gyerek nélkül is boldog életünk lehet és tudom, a párom a puszta létezésemnek örül. Dönthetek még úgy, gyermeket szeretnék és TUDOM, a párom ebben is támogatna, hiába beszéltük meg a kapcsolatunk legelején, nem szeretnék gyereket
Nem tudsz olyat mondani, amivel jót teszel, így inkább.. kérlek.. könyörgöm.. hallgass. Annyira intim és mély dologba mászol bele, amivel megbántod a másikat. Teljesen mindegy, mi az oka, akar gyermeket vagy sem, most vagy soha.. Semmi közöd hozzá.
