Lent az osztályon

Sziasztok!

Ez így nem pontos, hogy lent az osztályon, mivel csak az emelet másik oldalára toltak át.

Reggel érkezett a nővérke a szokásos tejbegrízzel (cukorbeteg vagyok, de kit érdekel?), a 4. napon, mikor már reggel, délben, este tejbegrízzel tömnek.. Lényeg, hogy megkaptam a hírt, hogy fürdés és reggeli után olyan 11 óra felé költözöm le osztályra. Privát szobát kértünk, nem azért mert felvet a pénz és nem akarok a földre sem lépni, de nem olyan vészes itt összegben, valamint olyan körülményeket igényeltem a 20 féle zsinórommal, sztómával, amit nem szerettem volna másik 3 német nénivel megosztani. Szégyenlős vagyok.

11-kor érkezett is a nővér, hogy kész a szoba, így ágyastul, éjjeli szekrényestül, plüssmacistul, infúziós állványostul átsétáltunk (én gurultam) az emelet másik oldalára. Szerencsétlenségemre a szülészetre kerültem, de szerencsémre a folyosó legutolsó szobájába. Nevettünk nővéremmel, hogy mikor babasimogatás van, én is odamegyek Ripley-vel (sztómámmal) a kismamák közé és simogatom majd közöttük és nevetek rajtuk, hogy az enyém fél évre szól, de az övéké örökre!

Az osztályos lét pozitívuma, hogy végre kapsz reggel, délben, este enni és normális szilárd ételt, nem tejbegrízt. Igaz a cukorbetegséged Németországban nem igazán veszik figyelembe, ugyanúgy eléd rakják a cukros teát és a lekváros kenyeret. Bár nekem minden nap szólnom kellett, hogy cukorbeteg vagyok, ellenőrizzék a vércukrom, mert mindig elfelejtették. Valamint végre gyógytornász segítségével kocsikázhatsz a folyosón.

Főorvos is látogatást tett nálam, hogy üdvözöljön az osztályon és elmondja, hogy másnap megműtenek újra, végre összezárnak, lekerülnek rólam a gépek, zacskók, katéterek. Jött egy műtős nővérke is később, hogy megbeszélje velem a kemoterápiához szükséges port beszerelését a bőröm alá. Minden műtét és vizsgálat előtt aláíratnak veled 10 féle papírt, elmagyarázzák a menetét a dolgoknak. Bár akármennyire jól beszélek németül, azért az orvosi szakzsargon még magyarul is elég érthetetlen, független attól, hogy nővérem intenzíves nővér a kardiológián, így valamicske fogalmam van dolgokról, de jobb, ha ott van és elmagyarázza utána, hogy mi is fog történni. Na a port elmagyarázásakor nem volt ott, így a magam kis agyával elmondom mi is ez. Régebben rendesen karba szúrták ugye a branült a kemónál és úgy kapták az emberek az infúziót, de ez nem elég higiénikus (tekintve, hogy kemónál az immunrendszer szép szavakkal élve is ratyi), valamint szétcseszi a vénát és elég randa lesz tőle az ember karja, tesóm kolléganője mutatta az övét, ő még úgy kapta a kemót 10x éve. Na ez a port a vállhoz kerül valami főizébizé vénába. Fesliccelik a bőrt és beültetik alá, egy műanyag kupak, aminek az alja belecsatlakozik a vénába.

 

Könnyebb megszúrni, kisebb a fertőzésveszély stb. Csak vállmodell nem lesz már belőlem, bár bikini modell sem, tekintve a szegcsonttól a szeméremdombig terjedő hasi vágást és a 3 további heget az oldalamon, a sebzacskó, a sebváladékszívó és a sztóma helyét. Hatalmas X-el jelölték a vállamon alkoholos filccel, hogy hova kerül a port, a sebész el ne tévessze!!

Ezzel el is telt a nap, jött az éjszaka, aminél igazán felfedezhető a különbség az intenzív osztály és a sima osztály között. Amiket itt le fogok írni, félreértés ne essék, nem a nővérek hibája. Tudom, hogy túlterheltek, 20 beteg/nővér, míg az intenzíven 3 beteg/nővér. Valamint meg van kötve a kezük a gyógyszereket illetően is, míg az intenzíven jóval szabadabban osztogatják a gyógyszereket a nővérek.

Lekerültem osztályra, viszont továbbra is ágyhoz voltam kötve a rengeteg "accessories" miatt. Valamint még mindig ott volt a katéter, amit időközönként a sztómával egyetemben üríteni kell. Na most egy vastagbél eltávolítás után, valamint 24 óra bélmozgató gyógyszerek miatt a sztómát sűrűn kell üríteni. Ez kb. 2 óránkénti nővérzaklatást jelent (biztos baromira örültek nekem az éjszakások).

Szóval csengetsz, becsattog a szláv morcos nővérke 20 perccel később. Elmondod a problémád, majd kicsattog idegesen, mert hallod, hogy 3 másik szobában csilingelnek. 20 perc múlva visszaér az eszközökkel, megcsinálja. Kicsattog a szobából, de hajnali 3 van és égve hagyja a villanyod. Újra csengetsz, 20 perc késéssel megérkezik. Szólsz, hogy ég a villany (volt, hogy inkább villanynál aludtam, mert nem mertem szólni neki). Lekapcsolja, kicsattog. 30 perc múlva újra csengetsz, mert pityog a perfusor (infúzió), 20 perc eltelik, meddigre visszajön a nővér. Beállítja, elmegy és 30 perc múlva megint csengetned kell, mert tele a sztóma zsákod.

Vagy a gyógyszerek. Jön az éjszakás nővér, bemutatkozik, még mosolyog! Kapsz altatót. 0,5 Tavor, ha szerencséd van, de szart sem ér. 2 óra múlva még mindig nem alszol, csengetsz, 20 perc és megjelenik a nővérke, még mosolyog! Kérsz még egy adag tavort, de fel kell hívnia az orvost, hogy adhat-e neked még. Ez kb. 40 perces procedúra, míg megtalálja az orvost, míg megbeszélik, közben 4 néni akar meghalni. Visszaér, kapsz gyógyszert.. én továbbra sem tudtam aludni, szóval teljesen mindegy. Szólsz, hogy fájdalmaid vannak, megint elcsattog beszélni az orvossal, hogy mit adjon. 

És ez tényleg nem a nővér hibája, mert nagyon jól tudja, hogy mit kell adnia, mennyit kell adnia, feltételezem azt is akár, hogy jobban tudja, mint az orvos. Viszont kevesen vannak, meg van kötve a kezük. 

Másnap a 4. műtős körben voltam benne, kaptam leszarom tablettát, ami végre hatott, szóval félkómásan pakoltak össze. De az előkészítőben rögtön feléledtem, mikor a török anesztes orvos hülye kérdéseket tett fel. Szóltam neki, hogy nem kérek gázos altatást, mert hányingerem van tőle (enyhe hazugság, nincs hányingerem tőle, de szar a szájízem utána). Elkezdett faggatni a maga elég rossz némettudásával, hogy evés közben, evés után szokott-e hányingerem lenni. Nem értettem a kérdést, akkor elkezdte lassabban mondani a kérdést. Szóltam, hogy tudok németül, csak a kérdés lényegét nem értem, hogy ez miért fontos. Mindegy. Nem szokott hányingerem lenni. Akkor 10 perc mélybúvárkodás után sikerült vénát szúrnia a kézfejemben, ekkor megjelent a nővér és ráordított az orvosra, hogy "MAGA MIT CSINÁL?". Ez az a pillanat, mikor elképzeled, hogy ez béna és fel fogsz ébredni a műtét közepén, mikor a beleid ki vannak pakolva magad mellé. Alig vártam, hogy bealtasson, mert a vérnyomásom rögtön az egekben volt és be voltam fosva, hogy ez a török fogja a vesztem okozni. Nem ébredtem fel közben, csak a végén. A műtőből bekerültem az "ébredezőbe". Ahol 2 órát voltam bent, ami nekem 10 percnek tűnt. Most jártam itt először, félhomály, 1 nővérke, sok fájdalomcsillapító. Mennyország! Innen toltak be a szobámba vissza. Dél körül vittek a műtőbe, most volt délután 5, már aggódott a család, hol rejtegetnek. Baromi nagy fájdalmaim voltak, egyik műtét után sem fájt semmim, de most nagyon. Osztályos nővér jól felbaszta az agyát rajta, hogy így toltak le, hogy fájdalmaim vannak. Aztán kaptam valami koktélt, amitől baromi jót aludtam.

Másnap reggel jött a főorvos, hogy minden rendben ment, ma kihúzzák a katétert, sebzacskót, kezdhetek a saját lábamon közlekedni. Hát pisilni menni egy másnapos hasi műtéttel, valamint sztómazacsit üríteni félóránként egy hasi műtéttel. Nem kívánom senkinek. De minden rendben volt, már lassan nem csak a folyosón tudtam sétálgatni, hanem lementem a büféig, ki az udvarra. Lábaim úgy elvoltak sorvadva, hogy életemben nem voltak még olyan pálcika lábaim. Úgy néztem ki, mint egy gesztenye baba.. pálcika lábak, nagy has!

Gyógytornásztól megkaptam a feladatot, hogy óránként egy kör a folyosón, infúziós állvánnyal még buli volt, mert tudtam kapaszkodni valamibe, anélkül már picit részeges a járásom. Valamint meg voltam görnyedve, hiába kaptam hasi fűzőt, nem bírtam kiegyenesedni, mert húztak a varratok, de ettől meg fájt a hátam. De 2,5 hét után először éreztem magam embernek, nem csak egy darab húsnak, ami fekszik az ágyban. 

Az éjszakák nagyon hosszúak voltak, mert nem tudok háton aludni, viszont a sebtől, a fűzőtől, a sztómától nem tudsz oldalra fordulni (én hason alszom alapvetően). Míg kaptam fájdalomcsillapítót, attól mindig elbóbiskoltam 1-2 órácskára, de már nem kaptam semmit, az altató meg nem hatott rám. A sztómát pedig tényleg nagyon sűrűn kellett ürítenem, tehát míg felálltál, elbotorkáltál a mosdóig, kiüríted, visszafekszel. Nem is beszélve a balesetekről, mikor lejön a zacskó, akkor nővért hívni, hogy "tisztába" tegyen. Ahogy kezdtem jobban lenni a műtét után a sebbel, úgy kezdtek kijönni a problémák a sztómával.

De ezt a következő alkalommal!

Folyt. köv.